Jó régen nem jártam erre, most is szinte véletlenűl találtam rá erre a blogra. Ha ujra be kellene jelentkeznem, nagy bajban lennék, már elfelejtettem a jelszavamat. Sajnos egyre romlik a memoriám. Talán jobb azoknak, akik rossz memóriával születnek, mert hozzá szoknak, hogy mindent fel kell irni stb. Engem viszont ifjabb koromban remek memoriával áldott meg a sors. Telefonkönyvet is kivűlről tudtam. Na most bánom. Még ma is sokszor azt hiszem, hogy na ezt biztos nem felejtem el. Aztán kiderül, hogy mégis. Rengeteg időmbe kerül, ezeknek a feledékenységeknek a rendbehozatala.

Mostanság egyre gyakrabban belémvillan, hogy jajjj mi lesz. Mi lesz ha már nem tudom magam intézni a dolgaimat. Nincs senki aki kiismerné magát az én ügyeimben. B. talán igen, de meddig? Most mondta, hogy az auto biztosítás az én nevemre érkezett, mert neki a kora miatt már nem akarnak biztosítani. Mi lesz ha nem vezethet? Engem nem zavar ha nincs kocsi, megvoltam nélküle. De ő? Összeomlik ha nem vezethet. És tényleg jól vezet. Figyel, reakciója remek, nem álmosodik el, szóval semmi baj, de kit érdekel ez?

Rémséges felriadásaimat senkinek nem kívánom. Rendszerint arra ébredek, hogy már senki nincs körülöttem és nagy bajban vagyok. Persze ez csak egy pillanat, aztán rájövök, hogy nincs semmi baj, de rohadt rossz érzés.

Lehet, hogy a közelgő kerek születésnapok teszik, nem tudom. Vagy a sorozatos természeti csapások. Hamufelhő, olajkiömlés, földrengések. Mind olyan dolog amire senkinek nincs ráhatása. De a mindennapi politika se kutya. Most a görögök, aztán a porugálok, spanyolok és olaszok. Magunkról már nem is beszélek. Mi lesz ha csődbemegy a világ? Nem szeretnék mégegyszer az életben nyomorogni. Én már kinyomorogtam a magam részét.

Utálatos egy szép májusi napon ezekkel foglalkozni. Adjon nekem a Sors majd egy gyors halált!