Ugy tűnik tényleg itt a tavasz. Félelmetesen pozitiv vagyok és tettrekész. Ez engem tényleg ijeszt, nem az én stilusom ez. Félek, hogy ismét nagy fejrecsapás következik. A félelem tudatos de nem szorongok. Állítólag mindent akkor kell abba hagyni, amikor a legjobb. Talán az életet is?
Most jöttem haza Zürichből. 13 év óta egyedűl járkálok oda. Most történt meg először, hogy egyszer sem fojtogatott a sírás. Már nem rohannak meg az emlékek, szépen el van temetve minden, de nincs elfelejtve.
Itthon itt a nyár. Örülök és tudatosan élvezem. Szeretem a lakást, a kertet, mindent. Nem emlékszem mikor voltam ennyire depresszió mentes. Reggel teljesen normálisan mászom ki az ágyból. Nem fáradtan és rosszkedvűen mint oly sok éven keresztül. Csak ne félnék! Saját viszonyaimhoz képest túl jó és szép minden. Felhőtlen. Gondolom valami elfoglaltság kellene. Igaz, nem riaszt a semmit tevés, valahogy mindig elrohan a nap. Észre se veszem és már este van. Szép egyformán peregnek a napok és ez inkább pozitiv mint negativ. De azért néha pofátlanságnak érzem, hogy úgy élek mintha valami kellemes langyos vizben uszkálnék. MIndegy. Amig tart addig jó, utána meg majd kiderül. Ugyse lehet semmit befolyásolni. A szindarab meg van írva, végig kell játszani.
